Palástban sütött fürj

Hozzávalók: (4 személyre)

4 db fürj, 10 dkg füstölt szalonna, só, csipet bors, mirelit vajastészta, tojássárgája, 1,5 dl fehér bor, 3 dkg vaj.

Elkészítése

Az elkészített fürjeket kívül-belül dörzsöljük be sóval, kevés borssal hintsük meg. A szárnyak alatt hurkapálcával szúrjuk át. Mindegyik fürj közé tegyünk egy szelet szalonnát. Az így nyársra húzott fürjeket tegyük tepsibe oly módon, hogy a nyárs két vége a tepsi szélén feküdjön és a madarak az edény alját ne érintsék. Locsolgatva kevés fehér borral gyengén süssük meg. Közben a felengedett vajas tésztát nyújtsuk ki, vágjuk megfelelő nagyságú négyszögletes darabokra, mindegyikre helyezzünk rá egy-egy elősütött fürjet, majd a tészta négy sarkát hajtsuk rá, felül fogjuk össze, kenjük meg tojássárgájával. Helyezzük kivajazott sütőlapra, és forró sütőbe téve süssük meg.